Községek Magyarországon
fejlec

Sajókaza község

Adatok

Régió: Észak-Magyarország
Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Kistérség: Kazincbarcikai kistérség
Lakosság: 3636 fő
Terület: 30.71 km2
Népsűrűség: 118,4 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 48

Fekvése

Miskolctól 26 km-re északnyugatra a Sajó bal partján fekszik.

Nevének eredete

Neve vagy magyar törzsnévből, vagy az ótörök eredetű Quaz személynévből származik, mások szerint azonban szláv eredetű és az ószláv ''koza (= kecske) főnévből való.

Története

Református templom

1231-ben Kaza néven említik először. Református temploma 13. századi román eredetű, a 15. században gótikus stílusban átépítették, a 19. században tornyát magasították. 1562-ben körítőfallal erősítették meg, mely részben ma is áll. Középkori monostorát a Rátold nemzetség építtette, keletkezési ideje ismeretlen, de 1343-ban már állott. A település a 14. századtól élte virágkorát, ekkor többször tartottak itt megyegyűlést.

Később királyi birtok lett, majd Zsigmod Serkey Györgynek adta zálogba. 1461-ben már mezővárosként említik. A fejlődésnek a török megjelenése vetett véget. 1552-ben Eger ostromakor kifosztották. 1558. október 18-án határában csata zajlott. A sorozatos török sanyargatások miatt lakói elmenekültek és 1564-ben lakatlan pusztaság lett. 1638-ban nagy tűzvész pusztított, melyben csaknem az egész város leégett.

A 17. században Rákóczi birtok lett. A szabadságharc leverése után mint Rákóczi birtokot lefoglalta a kincstár. 1756-tól 1945-ig birtokosai a Radvászkyak voltak. 1910-ben 2367 lakosa volt, ekkor Borsod vármegye Edelényi járásához tartozott. 1945 után lakói nagy része szénbányászatból élt, de az 1960-as évek elején a bányákat bezárták.

Nevezetességei

  • Református templom (13. század)
  • Radvánszky-kastély

Következő községek

Sajókeresztúr | Sajólád | Sajólászlófalva | Sajómercse | Sajónémeti | Sajóörös | Sajópálfala | Sajópetri | Sajópüspöki | Sajósenye | Sajószentpéter | Sajószöged | Sajóvámos | Sajóvelezd | Sajtoskál | Salföld | Salgótarján | Salköveskút | Salomvár | Sály | Sámod | Sámsonháza | Sand | Sándorfalva | Sántos | Sáp | Sáránd | Sárazsadány | Sárbogárd | Sáregres | Sárfimizdó | Sárhida | Sárisáp | Sarkad | Sarkadkeresztúr | Sárkeresztes | Sárkeresztúr | Sárkeszi | Sármellék

További községek

Kerta | Kisláng | Sátorhely | Dobri | Csebény | Levelek | Kispáli | Bocfölde | Nagysáp | Óbánya | Károlyháza | Majosháza | Alsótold | Csávoly | Lajosmizse | Debrecen | Csanádalberti | Budaörs | Városlőd | Kacsóta | Mátraderecske | Szemely | Bakonyszentlászló | Kávás | Lenti | Udvari | Rácalmás | Nagypall | Mélykút | Tata | Kökény | Pétervására | Vonyarcvashegy | Zalaboldogfa | Győr | Pásztori | Rinyaújlak | Mátraballa | Erdősmecske | Magyaralmás | Vácszentlászló | Bükkszék | Tiszakécske | Ibafa | Szápár | Nemeske | Súr | Bucsa | Szaknyér | Jászfelsőszentgyörgy